Minden rohadt reggel azzal indul, hogy ott állok hajnali 5 órakor a kacsaszoba öltözőjében, és nézem a csizmákat, ahogy minden rendszer nélkül, a méretek és párok szerinti rendezést magasról leszarva csak úgy egymás mellé baszva figyelnek. Sajnos nem húzhatom fel akármelyiket, mert a legtöbbre valaki alkoholos filccel ráírta a nevét, és jobb ha nem húzom fel, hacsak nem akarok rosszalló szláv tekintetekkel találkozni, miközben próbálják nekem elaktivitizni, hogy az ő csizmájukat viselem, és legyek szíves visszaadni.
Némelyik név kurva vicces, például az egyik csizmára Santa van írva, amin szarrá röhögtem magam először, mert azt hittem, hogy valaki a Mikulás számára rakta ki a csizmáját, amolyan kis viccelődve, de a szörnyű igazság az, hogy így hívják az egyik litván csajt, Mrs. Kommunistát - róla és a Kommunistáról később.
Szóval, nem mindegy, hogy melyik pár csizmát bugázom meg az ilyen hideg angol reggeleken. Ha mákom van, találok egy névtelen csizmát, ami pont a méretem, és így nem dobok egy újabb fát az üzemben már amúgy és érlelődő magyar-litván etnikai konfliktus tüzére.
Dehát a legtöbbször nincs mázlim. Először a 23-as számot viselő csizmát hordtam, amitől szétment a lábam. Aztán az egyik lábamon a "Tom" a másik lábamon a "Simon" feliratú csizmát kezdtem el hordani. Ezek egész jók voltak, csak hülyén nézett ki, hogy a világosabb Simon mellett ott az egy árnyalattal sötétebb Tom.
De most, megvan a tökéletes megoldás. Nick, a tulajdonos csizmáját hordom. Tökélesen illik a lábamra, nincs szétjárva, mert Nick amúgy sem megy oda le túl gyakran, és mindig megtalálom, mert senki sem olyan pofátlan, hogy felhúzza, csak én.
Remélem Nick nem csesz el túl sok időt azzal, hogy keresgéli őket, amikor néhanapján bejön a kacsaszobába...
