Kacsamesék

Két hete látogattuk meg először a tengerparti Torquay városát, ahol lehet olcsón fasza laptopokat, ruhákat, meg mindenféle földi jót találni.

Igen, a cím nem véletlen, falatoztam ott némi kengurut. Hagymával.

A legfontosabb talán az volt, hogy Pingvinbaszó szerelmes lett, és elvesztettük Divatheterót.

Pingvinbaszóról eddig még nem beszéltem. Ő is a csapat tagja, igaz, ő a takarító részlegen helyezkedik el. A neve eredete egy hosszú és fárasztó sztori, amelyben - meglehetősen meglepő módon - nemhogy egy pingvin megbaszása nem szerepel, de tulajdonképpen még egy pingvin sem.

Szóval, Pingvinbaszóval mi nem siettünk, körül akartunk nézni a városban. Divatheteró is csatlakozott hozzánk, ám ő meg akart nézni valami mást, ezért megbeszéltük, hogy a Camelot sörözőben találkozunk egy negyed óra múlva.

Mi beültünk, megittunk két pint sört, egyszer láttuk Divatheterót elviharzani a kocsma előtt. Ott lett Pingvinbaszó szerelmes a pultoslányba. Fél óra után azért meguntuk a várakozást, és elindultunk...

Megnéztünk mindent, amit meg lehetett, és este ötre értünk haza. Gondoltuk Divatheteró nagy fiú már, eltalál haza egyedül is.

Nem így lett.

Még nem volt otthon. Kissé megijedtünk, már azt kezdtük el vizionálni, hogy szegény pára rossz buszra szállt, és Devon megye valamely rendőrörsén éppen sírdogálva próbál beszélni egy rendőrtiszttel, hogy merre is lakik igazából. (Divatheteró angolja a "Hi girls" kifezés rendkívül erős akcentussal való elkurjantásán, és az étolaj "eat oil"-nak való titulálásán túl nem igazán terjed)
Meg már fantáziáltunk, hogy mégis hogyan hívjuk fel reggel a rendőröket, ha nem jelenik meg addigra. (A személyeírás a következő lett volna: csúnya zsidó kisfiú, feltehetőleg vérző ánusszal)

Úgy döntöttünk Pingvinbaszóval, hogy visszamegyünk Torquayba, hogy megkeressük.
Persze, előbb megnézzük a Trópusi Vihart.

Szerencsére közben megjelent Divatheteró. Kiderült, hogy nem parázott be, tett egy nagyobb sétát a városban, nagyon jó érezte magát.

Találkozott jemeniekkel.

"Kapitány" mondtam ragasztóval borítva a dispatch bejáratánál "Ez nem fog sikerülni"

Utólag Okos kapitány abban a pillanatban keservesen megbánta, hogy rám bízta a ragasztógép kezelését. "Káosz?!" kérdezte "Mit műveltél?"

Még ő sem volt felkészülve a látványra, ami bent fogadta. Szerencsére a magyar nyelv teljes szókészlete sem elég arra, hogy leírjam, hogy mennyire el sikerült kúrni egy dobozragasztást.

A szégyenletes végeredményt a kapitány tanácsára inkább kidobtam a szemeteskukába.

Mindig is mondtam a kapitánynak, hogy tökéletes munkát végzünk. Nem azért, mert tényleg hibátlanul dolgozunk, hanem azért, mert rendkívüli, már-már kínos precizitással tüntetjük el a hibáinkra mutató összes bizonyítékot.

A raklap sem tört össze ma. Mi legalábbis nem láttuk.

Mi igazából szuperhősök vagyunk. Azt a förmedvényt földi halandó nem éli túl, amit a D.-i smokehouse vezetői a hülyék magabiztosságával munkakörülményeknek neveznek.

Először is ott van Utólag Okos kapitány, akinek az a képessége, hogy utólag mindig kibaszott okos. Ő a feje annak a csapatnak, amely a Lidl számára gyártja a combokat. A csapatban van még Sufni is, aki annyival szuperebb embertársainál, hogy rafináltabban pedofil, mint az átlag.

Történt ugyanis egyszer, hogy éppen a smokehouse felé sétálgattunk, és egy fiatal hölgy lépett elénk az egyik házból, és természetesen azonnal felé néztünk, de legtöbbünk azonnal, már így első ránézésre konstatálta, hogy bizony nagyon illegális lenne akármiféle tevékenység a kis hölggyel. Nem így Sufni, aki azonnal megjegyezte, hogy bejön neki, mire a lány hátranézett, és akkor már neki is leesett, hogy itt bizony egy szokatlanul magas 9-10 éves volt.

Az, hogy Sufni ettől csak jobban beizgult-e, az nem tudjuk, de mi azt gyanítjuk, hogy igen. Terjed továbbá egy történet - na jó, igazából a kapitány terjeszti - hogy hajdanán egyszer leszopatott egy 13 évest de ez valószínűleg egyáltalán nem igaz.
Legalábbis Sufni ezt állítja.
Mondom, rafináltan pedofil a gyerek.

Ott van továbbá még Oposszum, aki bármikor abszolút hitelesen képes halált szimulálni. Ezt be is bizonyította valamelyik héten, amikor egyedül megivott egy üveg whiskey-t aztán úgy kellett felvinni a szobába. Mire hazaértünk a kocsmából, ő addigra már a konyha és a fürdőszoba közötti lépcsőn fekve demonstrálta különleges képességét, méghozzá egy rendkívül hiteles haláljelenettel, és egy minimális tócsa hányás elhelyezésével a feje mellett. Nem bírtuk hárman se felvinni, valamiért mindig valaki megborult, meg elejtettük, de biztos ez is egy furcsa szuperképessége miatt lehet...

Oposszum és Sufni mellett még ott van a Marokkói is. Ő igazából nem rendelkezik semmiféle képességgel, csupán az ő etnikai eredete a legkétesebb, ezért ő lett a csapatban a kisebbségi. Ezért tartjuk.

Említést érdemel még Rettenet Tábornok, aki annyira rettenetesen beteg, hogy az sem tartja vissza, hogy a faszát markolássza egy padon, miközben mellette ülök - erről később - illetve még Divatheteró, akinek - úgy érzem - a neve magáért beszél.

Én vagyok Káosz Professzor, és az a képességem, hogy felügyelet nélkül másodpercek alatt kárt tudok okozni, bárkiben és bármiben. Felügyelettel percek alatt.

Minden rohadt reggel azzal indul, hogy ott állok hajnali 5 órakor a kacsaszoba öltözőjében, és nézem a csizmákat, ahogy minden rendszer nélkül, a méretek és párok szerinti rendezést magasról leszarva csak úgy egymás mellé baszva figyelnek. Sajnos nem húzhatom fel akármelyiket, mert a legtöbbre valaki alkoholos filccel ráírta a nevét, és jobb ha nem húzom fel, hacsak nem akarok rosszalló szláv tekintetekkel találkozni, miközben próbálják nekem elaktivitizni, hogy az ő csizmájukat viselem, és legyek szíves visszaadni.

Némelyik név kurva vicces, például az egyik csizmára Santa van írva, amin szarrá röhögtem magam először, mert azt hittem, hogy valaki a Mikulás számára rakta ki a csizmáját, amolyan kis viccelődve, de a szörnyű igazság az, hogy így hívják az egyik litván csajt, Mrs. Kommunistát - róla és a Kommunistáról később.

Szóval, nem mindegy, hogy melyik pár csizmát bugázom meg az ilyen hideg angol reggeleken. Ha mákom van, találok egy névtelen csizmát, ami pont a méretem, és így nem dobok egy újabb fát az üzemben már amúgy és érlelődő magyar-litván etnikai konfliktus tüzére.

Dehát a legtöbbször nincs mázlim. Először a 23-as számot viselő csizmát hordtam, amitől szétment a lábam. Aztán az egyik lábamon a "Tom" a másik lábamon a "Simon" feliratú csizmát kezdtem el hordani. Ezek egész jók voltak, csak hülyén nézett ki, hogy a világosabb Simon mellett ott az egy árnyalattal sötétebb Tom.

De most, megvan a tökéletes megoldás. Nick, a tulajdonos csizmáját hordom. Tökélesen illik a lábamra, nincs szétjárva, mert Nick amúgy sem megy oda le túl gyakran, és mindig megtalálom, mert senki sem olyan pofátlan, hogy felhúzza, csak én.

Remélem Nick nem csesz el túl sok időt azzal, hogy keresgéli őket, amikor néhanapján bejön a kacsaszobába...

A D.-i smokehouse már régi, patinás kis cég a brit szigeteken. Halat füstölnek, illetve kacsát sütnek, amiből aztán a britek számára finom, ám a magyar gyomornak igencsak igénytelen készételeket csinálnak, amelyek aztán nevetségesen drágán a Lidl vagy a TESCO polcaira kerülnek.

Ez nem igaz a különböző füstölt halakra, azok amilyen drágák, olyan jók is.

A munkánk félelmetesen egyhangú: szilva ill. narancs ízű szószokat lapátolunk egy kicsi tálcába, melléjük baszunk két brutálisan megcsonkított kacsacombot, és majd mindezt szépen lefóliázva áttoljuk a dispatch nevű helységbe, amit leginkább hideg pokolként azonosítanék, ugyanis 3 fok van ott. Ezt az egyhangúságot néha feldobja az, amikor megyek fel a jól fűtött iroda mögötti sötét kis zugba dobozokra dátumot nyomtatni, ami nem jelent mást, mint hogy kb. 10 másodpercenként rálépek egy kis pedálra a földön, és a gép beüti a dátumot a kis fehér mezőbe a dobozon. Eközben kb. el is lehetne aludni - nyugodtan - ha nem mindenki mellettem mászkálna az irodából az üzembe a legkisebb kisfőnöktól kezdve Nick-ig, aki az egész kóceráj tulajdonosa.

További felüdülés a lélekölő monotóniában, ha van alkalmam a dispatchban halálra fagyva dobozolgatni, vagy esetleg ha ki kell rángatni a -18 fokos fagyasztóból a sarokba aljas módon vagy 6 kocsi mögé rejtett kacsacombot - ez utóbbi számomra ön- és közveszélyes manőver, még akkor is, ha nem járok úgy, mint Utólag Okos kapitány, akire viccből rácsukta az ajtót a lengyel sütősgyerek, ott hagyva a sötétben és a hidegben.

Jól kiröhögtük. Igaz, ő meg engem röhögött ki, mert amikor becsukva találtam az ajtót, kérdő arccal benéztem a fagyasztókamrába, majd az ő legnagyobb megrökönyödésére egyszerűen visszacsuktam, és elsétáltam.

Esküszöm, tényleg nem láttam, hogy ott van.

A munkaidő alsó hangon napi tíz óra - néha vasárnap is dolgozunk - a túlórabér gyakorlatilag nem létezik - 5%-al több csupán a rendes fizetésnél. Igaz, ez egy hete még 25% volt, csak lejjebb vitték potom az ötödére, mert mi aljasok túl sokat túlóráztunk. Ebből még sztrájk lesz.

Csak egy dolog tartja a lelket bennünk - az, hogy ahogy lesz elég pénzünk a számlánkon, szépen keresünk más munkalehetőséget. Vagy esetleg rendeződik ez a csúnya túlóra biznisz, és kapunk elég munkaórát, na akkor maradunk, és csomagoljuk tovább a kevéssé bizalomgerjesztő termékeket.

Ha azonban nem lesz egyetértés, akkor lehet, hogy nem fog pogózni örömében a főnökség, amikor nyolc ember egyszerre jelenti be a felmondását...